A magyar szakasz a világörökségi listán:
A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság (VMNB) Titkárságának vezetője elmondta, hogy a római birodalom megerősített határvonala, a limes magyarországi szakasza (Ripa Pannonica) már 2003 óta szerepel a magyar, nem hivatalos várományosi listán, a napokban azonban a VÖB is felvette azt saját listájára, ami a világörökségi helyszínné nyilvánítás fontos lépése.

Egy nemzetközi, európai uniós projekt keretében 2011-ig elkészül a világörökségi jelöléshez szükséges dokumentáció, ennek részeként a “korábbi alapokon” egy adatbázis. “Most két dolog történik: ennek a teljes körűvé tétele, valamint a legnehezebb feladat, azoknak a konkrét helyszíneknek a kiválasztása, amelyek nemcsak részei a Ripa Pannonicának, hanem olyan állapotban vannak, hogy be is mutathatók” - magyarázta az örökségvédelmi szakember.

Fejérdy Tamás beszámolója szerint a közös magyar-osztrák-szlovák-német-lengyel programban szakmai részről Magyarországon Visy Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem régész professzora vezeti a munkát. Százas nagyságrendű helyszínnel kell foglalkozni - jegyezte meg -, így a program óriási munkát igényel, fontos lépés azonban kijelölni azokat az elemeket, amelyek a világörökségi listára kerülhetnek.

A VMNB titkárságvezetője elmondta: a Ripa Pannonica nem lesz teljesen új helyszín a VÖB listáján, mivel ott a római limesnek már három eleme - Nagy-Britanniából a Hadrianus- és az Antoninus-fal, illetve Németországban a raetiai határvidék - is szerepel mint egyetlen tétel részei. “A Ripa Pannonica esetében az az érdekes, hogy az előző három szakasszal ellentétben nem szárazföldi, hanem folyami határvonalról van szó, amely egyszerre virtuális határ, és fizikailag is létező vonal ma is” - emlékeztetett. Elmondása szerint 2003 óta tevékenykedik az úgynevezett Pozsonyi Csoport, Észak-Afrikától Európáig tömörítve mindazokat az országokat, ahol fellelhetők a római limes maradványai. Az együttműködés azt az ambiciózus célt tűzte maga elé, hogy a jövőben az egész limes szerepelhessen a világörökségi listán - árulta el.

Fejérdy Tamás kitért a következő esztendők hazai feladataira is. “Ha 2011-re sikerül a teljes jelölési dokumentáció elkészítésével befejezni a jelenleg EU támogatással folyó programot, akkor be tudjuk nyújtani a jelölést 2011-12-re. Ennek az elbírálása hozzávetőleg másfél éves folyamat, ami azt jelenti, hogy 2013-14 körül reális a magyarországi limes felvétele a világörökségi listára” - magyarázta.
(mult-kor.hu)

  1. zsozsesz0317 reblogged this from kriszta89
  2. kriszta89 reblogged this from hunti
  3. hunti reblogged this from sullyalter
  4. sullyalter reblogged this from magyarlimes
  5. kriszta89 reblogged this from magyarlimes
  6. magyarlimes posted this
blog comments powered by Disqus
blog comments powered by Disqus
Comments